Recycling – szoknya farmerból

A térdénél kilyukadt farmernadrágból készítettem ezt a godetes trapézszoknyát, ezért az elején húzózárral és gombbal záródik, derékvonala a farmer derékvonalán van. A csípővonal alatt indul a 4 nagyobb godet az elején, hátán és az oldalán, a 4 kisebb godet ezek között helyezkedik el. A szoknya hossza térd alatt végződik.

Modellrajz – Rock’n’Roll

A szoknya alapszabásminta generálásakor a csípőbőségnél alkalmazott öltöztetési bőséget úgy választottam meg, hogy csípőbőség és az öltöztetési bőség együtt a farmer csípőbőségét adja. A modellezésnél pedig figyelembe vettem, hogy a farmer oldalvonala az eleje részen, a csípővonalon mérve 2 cm-rel közelebb van a középvonalhoz, derékvonala 7 cm-rel a derékvonal alatt van és az elején a derékvonal közepe még 3 cm-rel le van engedve. Ezeket az értékeket az adott, átalakításra szánt farmeren le kell mérni. A modellezéshez először a negyedes mintát használtam, majd átvezettem a lépéseket a teljes mintán.

Gyártmányrajz

A modellezés lépései

Trapézszoknya kialakítása az alapszabásmintából: az elején és a hátán a negyed csípőbőség 1/3-ánál merőlegest állítunk a csípővonalra (az elejeközéptől és a hátközéptől mérve). Ezen a vonalon, az ábrán zölddel van jelölve, a csípővonal felett 3 cm-rel kijelölünk egy-egy forgáspontot. A derékvonalon az eleje és háta szűkítőket átmérjük erre a vonalra (ha két háta szűkítő van, akkor az összegüket) és a forgáspontig meghosszabbítjuk.

Trapézszoknya kialakítás 1.

Az oldalvonal mentén elvágjuk a mintát és a zöld vonal mentén felvágjuk a háta szabásmintát és a forgásponton forgatva bezárjuk a szűkítőt. Megmérjük ennek hatására mennyivel bővült az alja és ennek az értéknek a felével meghosszabbítjuk az oldalvonalon túl az aljavonalat úgy, hogy az új oldalvonal és a meghosszabbítás derékszöget zárjon be. Az új oldalvonal belefut a csípőívbe. Az elejemintát is felvágjuk a zöld vonal mentén és a derékvonalon bezárjuk a szűkítőt úgy, hogy az aljavonalon ugyanannyi bővülés keletkezzen, mint a hátrészen a szűkítő bezárásakor. Az elejerészen a fogáspontnál már szétnyílhat a minta. A bővítés felével meghosszabbítjuk az aljavonalat ugyanúgy, mint a hátrésznél.

Trapézszoknya kialakítás 2.

Az oldalvonal előreállítása: az elején az oldalvonalat 2 cm-rel előreállítjuk, a hátrészt pedig az oldalvonal mentén 2 cm-rel bővítjük.

Oldalvonal előreállítás

Derékvonalat 7 cm-rel leengedjük az eleje- és a hátrészen is, majd az elejerészen az elejeközépen lemérünk 3 cm-t és az eleje középvonalra merőleges vonalból indulva egyenletesen csökkentjük a távolságot a leengedett derékvonaltól és megrajzoljuk a derékvonalat az oldalvonalig.

Derékvonal leengedés

A nagyobb godetek a csípővonal alatt 5 cm-rel indulnak, ezért az alapmintán jelölt csípővonal alatt 5 cm-rel párhuzamosan húzunk egy segédvonalat, az ábrán kékkel van jelölve. Az oldal-, az eleje- és hátközépvonalhoz képest 15°-os szögben rajzoltam be a nagyobb godetek helyét. Ebben a példában a segédvonal az aljavonaltól kb. 45 cm-re van, és a 15°-os szög az aljavonalon kb. 12 cm-t metsz ki. A nagyobb godetek helyének megrajzolása után az aljavonalon a megmaradt távolságot feleztem és merőlegest állítottam a segédvonalra, a merőleges az ábrán kékkel van jelölve. Ezen mértem fel az aljavonaltól a kisebb godetek magasságát, ami a nagy godetek magasságának 2/3-a, ebben a példában kb. 30 cm. A merőleges mindkét oldalán 15°-os szögben berajzoltam kisebb godeteket, ami az aljavonalon kb. 2*8 cm-t metsz ki.

Godetek helyének berajzolása

Az előző ábrán számozással jelölt részekből alakítjuk ki a kisebb és nagyobb godetek szabásmintáját. A hátközépnél lévő 1-2-vel és az elejeközépnél lévő 3-4-gyel jelölt részeket az aljavonalon megfelezzük és a csúcsig felvágjuk. Az így kapott négy részt egymás mellé rendezzük úgy, hogy a hátközépnek és elejeközépnek megfelelő oldalaik derékszöget zárjanak be, közöttük egymástól egyenlő távolságra elhelyezzük a 3-s és 4-s részt, majd meghúzzuk az aljavonalat. A kisebb godetek szabásmintáját ugyanígy alakítjuk ki az 1-2-vel és 3-4-gyel jelölt részekből.

Kis- és nagy godet

A szoknya elejerész szabásmintát az elejeközép vonal mentén illesztjük a farmer elejeközép vonalához a derékvonalon és átrajzoljuk. A szoknya hátrész mintát a hátközépvonal mentén illesztjük a farmer hátközépvonalának felső részéhez a derékvonalon és átrajzoljuk.

A szabásnál figyeljünk a varrásráhagyásokra!

Szoknya eleje- és hátrész szabásminta

Tippek a varráshoz

A godetek sarkainál a farmeranyag varrásráhagyására kb. 12 cm hosszan közbélésből erősítőpántot ragasztottam. A farmer varrásráhagyása a godet csúcsánál elkeskenyedik. Szétvasaltam a varrásráhagyásokat, mert így a godet kiemelkedik a szoknya színoldalán.

Godet varrás

Az aljafelhajtáshoz kartonpapírból vasalósablont készítettem a godetek szabásmintája alapján. Először a vasalósablon segítségével felvasaltam a felhajtást, majd felvarrtam.

Vasalósablon

Bővített szabásminta dokumentum

Kibővítettem a szabásminta pdf dokumentumot egy mérettáblázattal és egy negyedes szabásmintával. A mérettáblázat tartalmazza a szerkesztéshez megadott testméreteket és alap adatokat, illetve a megszerkesztett ruhadarab bőségtöbbleteket is tartalmazó méreteit és a szerkesztés során adódó, számított méreteket. Az 1:4 arányú kicsinyített (negyedes) szabásminta pedig jól használható a modellezésnél.

A mérettáblázat
Negyedes minta
Szabásminta részlet

Szabásminta generálás lépésről lépésre

A szoknya után elkészült a ruha/blúz alapszabásminta is. A szabásminta generálás lépései a következők:

  1. Bejelentkezés a Főoldalon a felhasználónév és jelszó megadásával, mert a szolgáltatás csak bejelentkezett felhasználók számára elérhető. A bejelentkezés után a Szabásminta generálás hivatkozásra kattintva indul a szabásminta készítés.

Ha szeretnéd kipróbálni a szolgáltatást, akkor a kata@alapminta.hu email címre írjál légy szíves és készítek Neked egy felhasználói azonosítót.

  1. Ruhadarab kiválasztása az elérhető szerkesztések listájából, ami most a szoknya és a ruha/blúz szerkesztést tartalmazza.
  1. Adatok megadása a kiválasztott ruhadarab megszerkesztéséhez, pl.: testméretek, öltöztetési- és kényelmi bőségtöbbletek, a ruhadarab hossza.
  1. Az elkészült szabásminta letöltése pdf dokumentum formájában.
  1. A szabásminta megnyitása, letöltése, nyomtatása. Fontos, hogy 100%-os méretben történjen a nyomtatás, különben eltorzulhatnak a méretek.

Gyermek és felnőtt maszk

Sok mérés és próbálás után sikerült megszerkeszteni egy olyan maszkot, ami követi az arc formáját, elkészíthető gyerek és felnőtt méretben és könnyű megvarrni is. Törekedtem arra, hogy a látást a legkevésbé zavarja, az orrnyeregnél amennyire lehet rásimuljon az arcra. A maszk ívelt formájának kialakításakor kerültem a hajtásokat, mert sok anyagréteg átvarrásakor gyakran eltörik a tű és elszakad a varrócérna, ezért inkább három kis szűkítőt tettem rá: egyet az orrhoz és kettőt az állhoz. Két színoldalas, megválasztható melyik oldalát viseljük. A szabásminták pdf formában letölthetők: 5 éves gyermekre, 10 éves gyermekre, felnőtt S és felnőtt M méretre.

A szabásminták kinyomtatásánál figyelni kell rá, hogy 100% méretben történjen a nyomtatás, különben torzulhat a minta. Vastagabb anyagnál érdemes a nagyobb mértet választani.

Kész, két színoldalas, felnőtt S méretű maszkok

Az elkészítés menete

A kinyomtatott szabásmintát rajzoljuk át az anyagra, a szűkítők helyének bejelölésével. A maszk tetején és alján kb 1 cm, az oldalán 2-2.5 cm ráhagyással szabjuk ki a két színoldalt.

Szabás

Varrjuk be a szűkítőket és színt színnel szemben fordítsuk össze a külső és belső anyagréteget. Az oldalán hajtsuk vissza a ráhagyást. A külső és belső anyagrétegen egy irányba hajtsuk el a szűkítőket, pl.: a külső rétegen jobbra, a belső rétegen balra, hogy a varrásnál a lehető legkevesebb anyagréteg kerüljön egymásra. A visszahajtáson az oldalától mérjünk ki 1-1 cm-t a tetején és az alján is, mert innen kezdjük az összevarrást, illetve idáig tart majd az összevarrás, ezzel biztosítunk helyet a guminak.

Szűkítők bevarrása
Színt színnel szembefordítjuk
1 cm-t kimérünk az oldalvonaltól

Varrjuk össze a tetejét és az alját a jelölések között. Vágjuk ki a szűkítőknél a varrásráhagyáson belül a felesleges anyagrétegeket.

Összevarrás

Fordítsuk a színére és tűzzük le a tetején és az alján, 1 cm-t tartva az oldalaktól. Fogjunk be kb. 30cm hosszú gumidarabot mindkét oldalon az anyagrétegek közé, majd tűzéssel rögzítsük össze az anyagrétegeket. A gumidarab két végét összecsomózzuk és visszahúzzuk a csomót a két anyagréteg közé.

Kifordítás és az oldalak tűzése